A lánybúcsú – 3.

A lánybúcsú - 3

A fények villogtak, pirosra, kékre, zöldre festették a táncparketten vonaglók arcát. A fehér ruhák világító lilák voltak, és a vigyorgó emberek arcából mindössze a fogsorok látszottak vakítóan. Dühöngött a zene, a tömeg egyetlen masszaként hullámzott, feltartott kézzel őrjöngött. Néha mindenki egyszerre kiabálta a refrént, mindenki rekedt volt. A bárpultnál fürtökben lógtak az emberek, Monica éppen áthajolt egy nálánál alacsonyabb és bátortalanabb lány válla felett és tekintélyes dekoltázsát a mixer orra alá dugva a fülébe ordított:

– Két Bloody Maryt, két Margaritat és egy Long Island-i jeges teát „lécci”! – egyúttal a fiú kezébe nyomott egy bankjegyet.

A mixer kacsintott és nekiállt a koktéloknak. Monica maga mellé húzta Serenát és átkarolta a vállát!

– A barátnőmnek lánybúcsúja van! De ma még szabad! Ki fizet neki egy italt, srácok? – a bárpultnál ülők megtapsolták a menyasszonyt és ketten is felajánlották, hogy fizetik az italát.

– Meg vagy őrülve? – kiabálta Serena.

– Most mit vagy úgy oda, legalább a te italodat nem kell kifizetni!

– Még jó, hogy nem licitáltatsz rám!

– Én szívesen adok a hölgyért tizenöt tevét – tréfálkozott egy fiatal pasi, aki már nem volt teljesen józan. A lányok közben tálcán, mások feje felett megkapták az italaikat, így óvatosan oldalazva odébbálltak, hogy megkeressék az asztalukat. Monica azért még odaszólt a pasinak:

– Köszönjük, de ötven teve alatt egyikünk sem megy el…

Serena alig bírta tartani a tálcát annyira nevetett. Mikor visszaértek az asztalukhoz, elmesélték a többieknek a csodálatos ajánlatot, amit kaptak. Mind jót nevettek rajta. A feszültség eltűnt közöttük, feloldotta az alkohol, a buli hangulata és a hosszú ideje tartó barátságuk.

Gimnázium óta tartott, habár nem voltak mind osztálytársak, de egy évfolyamba jártak. Hasonló sportszakkörökre és művészeti foglalkozásokra jártak, így hamar összeért a kör.

Persze köztük is megvoltak a klikkek, mint minden nagyobb csajtársaságban.

Monica és Joyce szoros kapcsolatban voltak, mindketten imádtak táncolni, többféle szakkörre is jártak együtt. Viki pedig Serenával ápolt közelebbi barátságot. Ők könyvmolyok voltak, sokszor lógtak együtt könyvesboltokban és moziba is gyakran mentek. Prudence mindenkivel jóban volt és senkivel sem volt túl jóban. De valahogy sosem tudták elképzelni a társaságot nélküle. Ő keveset beszélt, de rendkívül határozott volt és őszinte. Ha valamelyiküknek komoly kérdésben volt tanácsra szüksége, biztosan Prudence-hez fordult. De ötösben is gyakran csináltak programokat.

A Serena leánybúcsújára szervezett party alkalmából mindannyian rózsaszín szalagot viseltek a hajukban, óriási masnival, mint a kislányok. Ez volt a megkülönböztető jelzésük. Serena kapott még egy fejkendőt is, olyat, amilyet az idős nénik hordanak, de nem volt hajlandó felvenni. Azt mondta, ez alkalommal még kislány szeretne lenni – és nevetve megkötötte a masnit a feje búbján.

Rajta kívül csak Joyce volt házas, az ő esküvője egy évvel azelőtt volt, Monica pedig tartós párkapcsolatban élt. Viki és Prudence szinglik voltak.

– Azt hiszem én innentől ásványvízre váltok – mondta Joyce és hátradőlt.

– Szerintem is jól teszed. Elkezdtél bárgyún vigyorogni magad elé. – tódította Monic.- Egy hét múlva ilyenkor már asszony leszel Serena. Milyen érzés?

– Nem is tudom. Nem hiszem, hogy olyan sok minden megváltozna. Elvégre ugyanott fogunk lakni, ugyanúgy megyünk majd dolgozni. Stephen is gondolom ugyanúgy fog kinézni az esküvő utáni reggel, mint én.

– Ne hidd! – nevetett Joyce – Stephen talpa helyén paták lesznek majd, a fejét pedig kosszarv és jobb ha most szólok, hogy akkor ne ijedj majd meg, de az esküvő utáni reggelen elkezdenek pikkelyek nőni a hátadra, a torkod pedig felforrósodik. Megkezdődik az elsárkányosodás!

– Ha ha ha – ezen mind jót nevettek. Prudence-nek ekkor tűnt fel, hogy Viki nincs az asztalnál.

– Hol van Viki?

– Az előbb ment ki, azt mondta levegőre van szüksége. Én mondtam, hogy ne keverje a piát. – mondta lakonikusan Joyce. Serena felállt.

– Megyek, megnézem mi van vele.

A szórakozóhely előtt talált rá Vikire, aki nyakát behúzva, aprókat jobbra-balra lépegetve védekezett a hideg ellen. Még korábban lejmolt egy szál cigarettát Prudence-től, azt szívta most.

– Azt hittem leszoktál – lépett oda mellé Serena és hátát a falnak vetette.

– Alkalomadtán belefér – válaszolta kimérten Viki és kifújta a füstöt.

– Adj egy slukkot.

– Komolyan? – Serena szívott egyet majd visszaadta. Egy darabig csendben álldogáltak egymás mellett. A zene halk érverésre emlékeztetett, a város fényei párában és füstben úsztak akárcsak a lélegzetük.

– Jól vagy? – törte meg a csendet Serena.

– Persze. Csak egy kicsit sok volt a zaj odabenn. A zaj és Monica.

Serena nevetett. – Igen. Elemében van a csaj.

– Kérdezhetek valamit? – kérdezte Serena. Viki lehajtotta a fejét. – Az igaz bátor játékban, miért kérdezted meg? Miért, amikor úgyis tudod?

– Nem tudom Serena. Tényleg nem tudom. Részeg voltam.

– Csak ennyi?

– Hm. – megint hallgattak. Viki szívott egy utolsót és eldobta a csikket. Piros cipőjének tűsarkával gondosan rálépett a parázsló végére. – Jó, nem tagadom. Van bennem egyfajta értetlenség. Vagy inkább… tanácstalanság azt hiszem. – Serena egy vállrándítással jelezte, hogy nem érti. Viki végül nagy levegőt vett és szembefordult barátnőjével. – Komolyan ezt akarod? Férjhez menni Stephenhez? Az istenért Serena, ha én nem mondom, akkor senki nem mondja neked, hogy ez a kapcsolat halott? Te jól érzed magad ebben az érzelmi posványban?

– Ne mondj ilyet. Stephen jó ember.

– Az, de dögunalmas! Semmit nem csinál, csak a számítógépét bújja!

– Ez a munkája.

– És annyi van neki, hogy még a születésnapodat is annyival intézi el, hogy berak a hűtőbe egy vacak hipermarketes süteményt? Annyi, hogy nem vitt el a Hamletre, amire még a jegyet is te vetted? Annyira, hogy…

– Elég legyen Viki! Tudom, hogy nem Stephennel van bajod!

– De igenis van vele bajom…

– Nem, neked velem van bajod. Bassza a csőrödet, hogy nem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt te elképzelted. Azt hitted, majd minden szép lesz és jó, és naplemente meg elsuttogott esküvések? Nem akartam ezt az utat, érted? Nem akartam!!! – Serena észre sem vette, hogy kiabál. Viki remegett az indulattól. Már nem fázott, arca kipirult, és ugyanolyan vehemensen mondta a magáét, mint barátnője.

– Pedig akkor még akartad! A sítáborban, aztán a ballagási banketten, a hétvégi házunkban, az ibizai nyaraláson…

– Fogd be a szád, Viki! – kiabálta Serena és eredetileg arcul akarta csapni a lányt, de megtört benne valami. Zokogni kezdett és féltérdre csuklott a hideg járdán. Viki leguggolt mellé és gyengéden átkarolta. Arcuk összesimult, hajuk összekeveredett. Szőke a barnával. – Cssssss ne sírj. – csitította Serenát. A lány aprót elmozdult, így egész közelről nézhettek egymás arcába. Serena könnyáztatta szeme körül összeragadtak a pillák, Viki tekintete szomorú volt és beletörődött. Úgy érezte már nem nagyon számít semmi sem. Lassan félrebillentette a fejét, kezével Serena hajába túrt és közelebb húzta az arcát. A lány ajka enyhén elnyílt. Ahogy csók előtt szokás.

Egy ismerős csók előtt. Egy olyan csók előtt, amit százszor is visszacsókolt már.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Related Posts

Begin typing your search term above and press enter to search. Press ESC to cancel.

Back To Top