A hátsó beszélgetés

Noemi

– Tisztára úgy érzem magam, mint a Szex és New York-ban. Pedig azt hittem ilyen csak filmen van. Ekkora bénaságot már…! – sopánkodott Noemi és szájához emelve a Martinis poharát, hangosan beleszürcsölt.

Hárman ültek az asztalnál csajok. Barátnők, akik minden titkukat megosztják a másikakkal, együtt sírnak, együtt nevetnek, részt vállalnak egymás fontos döntéshozatalaiban. Legalábbis így írják a regények és az a bizonyos “nagykönyv”. Esther volt a romantikus. Noemi volt a nagyszájú. Gilly volt az okostojás.

-Szerintem annyira nem tragédia – mondta Esther. – Minden csak a körítéstől függ.

-Körítés? Ez nem egy kétfogásos vacsora Esther! – fortyant fel Noemi – A seggemről beszélsz!

Noemi még mindig nem tudta jól döntött-e, hogy beavatta két barátnőjét, de az volt az igazság, hogy összezavarodott. A pasija nemrég adta elő neki, hogy szeretné, ha beengedné a popsijába. Noemitől eddig olyan távol állt ez a dolog, hogy teljesen ledöbbent, és nem is tudott mit mondani rá. A fiú persze nem értette, mi rémeset mondhatott, és ebből egy jó kis veszekedés is kialakult. Ettől Noemi még vacakabbul érezte magát. Talán ezért is tálalt ki. De bosszantotta Esther átkozottul naiv hozzáállása, és Gilly tudálékos hallgatása. Noemi sejtette, hogy titkon megvetik őt, már csak azért is, mert egyáltalán fontolóra vette az anális szexet. “Milyen átkozottul szenteskedőek!” gondolta Noemi, miközben a Martinijét szopogatta.

-Végső soron az a kérdés, hogy te akarod-e. – folytatta tárgyilagosan Esther. – Hogy szereted-e annyira ezt a pasit, hogy megtedd neki…

-Szerintem ez rossz megközelítés. – vágott közbe Gilly. Sokkal mélyebb hangja volt, mint az lányoknál megszokott, ezért szinte mindig azonnal magára tudta vonni a figyelmet, ha megszólalt. – Szerintem ne őérte tedd meg.

-Ezt nem értem. Hogyhogy ne érte? Mi másért? – kérdezte Esther értetlenkedve. Gilly felvonta a szemöldökét.

-Hová vezetne, ha Noemi csak azért engedni be hátulról, mert a pasi azt akarja. – azzal Noemihez fordult – Ha te a hátad közepére kívánod, ugyan miért kéne megtenned? Hogy aztán mártírnak érezhesd magad?

A bomba amit Gilly ledobott nagyot szólt. Mindig akkorát szokott. A lányok megszokták már Gilly keresetlenül nyers modorát, tudták, hogy nem akar rosszat, csak egyszerűen ilyen. Noemi most sem szólt, csak belevörösödött a poharába. Utálta már ezt az egészet és egyre inkább afelé hajlott, hogy dobja a pasit.

Gilly

-Micsoda egy hisztis picsa – mondta félhangosan az üres lakásnak Gilly mikor hazaért. Elég spicces volt, lerúgta a cipőjét – az egyik keresztülszállt a nappalin, a másik a reggelizőpulton landolt, de nem törődött vele. Cseppet sem nőies módon ledobta magát a kedvenc fotelébe és lehunyta a szemét. Tudta, hogy megbántotta Noemit, de annyira bosszantotta ez az álszent, modoros viselkedés. Egyfelől mi közük nekik ahhoz, hogy kit mikor és hogyan enged be a seggébe? Másrészt ha már kiteregeti a dolgait, legalább ne lenne olyan átkozottul gyerekes és éretlen. Mintha még a gimiben lennének, mikor fennhangon fújjogva, de titkon tocsogó bugyival nézték az Esther bátyjától elcsórt pornófilmet. Felnőtt nők az isten szerelmére, érett szexualitással – legalábbis Gilly így gondolt önmagára. Az a napnál is világosabb, hogy Noemi alig lépett túl a misszionárius pózon. Esther meg talán még szűz is – gondolta és gonoszul felnevezett. Maximum a romantikus regényeiben találkozik anális szexszel. Vagy bármilyennel.

Gilly tántorogva felállt, a hűtőhöz ment és kivette a vodkás üveget. Nem vacakolt a pohárral, ráhúzott és kortyolt egy nagyot. Aztán visszament a nappaliba, elterült a kanapén és bekapcsolta a tévét. Keresett egy felnőtt csatornát és a bugyijába nyúlt.

Esther

-Hogy érezted magad? – kérdezte Martin, mikor Esther hazaért. A lány kedvesen mosolygott. Esther mindig kedvesen mosolygott.

-Jól. Szeretem Noemit és Gillyt. Jó barátnők már régóta. Szegény Noeminek meggyűlt a baja a fiújával.

-Na mesélj, mi a gondja – kérdezte Martin, miközben kivette a sütőből a zöldséges lasagnat, amit Esthernek készített. Már meg volt terítve.

-Ó, hát tudod – kezdte Esther és huncutul mosolygott – a fiú szeretné popsiba, de Noemi nem igazán akarja.

– Szegény lány. Vagy szegény pasi – vigyorgott kajánul Martin. – Nem is tudom melyiket sajnáljam jobban.

-Szenzációsan néz ki ez a kaja.

-Apropó popsi. A tiéd hogy van?

-Ó, még érdekel? – kajánkodott Esther – nos nagyon is jól van. Izgatott, ha éppen tudni akarod. Ha nem rakod elém a zöldséges lasagnat kértem volna, hogy azonnal tépd le az összes ruhám, nyald körbe a butt plugot amit egész este hordtam, majd dugj meg olyan erősen ahogy csak bírsz. De mivel a kedvenc kajámat készítetted el, így várnod kell… – mosolygott Esther, Martin boldogan visszanevetett.

-Megéri várni!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Related Posts

Begin typing your search term above and press enter to search. Press ESC to cancel.

Back To Top