Az interjú – 3., Daniel

Megan szerkesztője annyira rácuppant a témára, mint latex a popsira, és újabb folytatásokat követelt. Megan élt a gyanúperrel, hogy titkon élvezetét leli az írásokban. Elképzelte, ahogy főnöke otthon a fürdőkádban erotikus irodalmat és csöpögős, bugyuta regényeket olvas.

Ám neki foglalkoznia kellett ezzel a témával és hamarosan horogra is kerített egy újabb interjúalanyt. A pasi a helyi fétisbálok főszervezője volt, aktív figura, akit sokat ismernek, s aki nem csinál titkot belőle, hogy kicsoda, micsoda. „Egy újabb latexbuzi” – szokta Megan gondolni néha. Ám a pasas nem pusztán ennyiből állt. Járatos volt a BDSM világában, amely Megan szerkesztője szerint, „abszolút divatos és utána kell menni.”

Megan a korábbi két interjú alkalmával megtanulta, hogy nem az a látvány fogadja majd, amire számít. Nem volt ez másként most sem, amikor a férfi néhány perces késéssel megérkezett az interjú helyszínéül szolgáló kávéházba. Ugyanabba, ahol Lemonrose-al beszélgetett.

Daniel farmert, inget és sportzakót viselt, lábán drága edzőcipőt és rikítóan piros zoknit. A lezseren kigombolt nyakú ing és a nyitott zakó macsós külsőt kölcsönzött neki, a zokni bolondos kisfiúvá tette. Megan fintorogva gondolt arra, hogy az ilyen pasasokról szokták a regények szívdöglesztően jóképű, kőgazdag és természetesen az utolsó porcikájáig tökéletes hőseit mintázni. Akár valami puccos divatmajom…

Képeket mutatott Megannek a puccos telefonján, amik a puccos bulijain készültek róla. Megan alig bírta elfojtani röhögését. A férfi némely képen úgy nézett ki, mint egy áruházi próbababa és egy búvár keveréke.

– 15 vagy 16 éves koromban lettem fetisiszta – mesélte a férfi, miközben puccos kávéját kavargatta – Akkor találtam meg apám pornógyűjteményét. Abban voltak képek, na persze nem olyanok, mint manapság, de azért mutatós, ízléses képek latexruhába bújt nőkről. Csodálatosan szépek voltak. Azt gondolom akkor vésődhetett ez be nekem. Később már majdhogynem automatikus volt. Nem sokat vacakoltam fantáziálással, amint lehetett beszereztem az első cuccokat és saját tapasztalatot szereztem. Szerencsém volt, mert a lány, akivel akkor jártam partner volt benne, így hamar felfedeztük milyen latexben ölelkezni, szeretkezni. Eszetlenül jó – tette hozzá még és kajánul kacsintott.

Megan észrevette, hogy már nem vörösödik el olyan könnyen. Hiába, lassan hozzáedződik ehhez a témához.

– Sokan itt rontanak el mindent. – folytatta töprengve Daniel.

– Hol? – kérdezte Megan, mert nem értette mire gondol a férfi.

– A fantáziával. A fantázia jó dolog, de csak olyan, mint egy alap a ház építésekor. Kell rá egy házat húzni különben semmire nem jó. Csak fantáziálni valamiről elég gagyi. Tönkreteszi az ember életét, ha nem tudja, vagy nem meri megélni a vágyait.

– Azokra gondol, akik titkolják a vágyaikat?

– Sokszor a saját párjuk elől is! – bökött Daniel a kiskanalával jelentőségteljesen Megan felé. – Kérdem én, akkor mi értelme a párkapcsolatnak?

– És akik nem találnak az igényeiknek megfelelő párt?

– Hát az meg luxus. Én soha nem kerestem olyan lányt, mint én. Cuki, belevaló, kedves, értelmes. Ez a zsánerem. Az összes barátnőm, partnerem ilyen volt. Aztán szép lassan megismertettem velük a kedvteléseimet, ők pedig belesimultak azokon a pontokon, ahol ők is örömet találtak benne.

– Úgy hangzik, mintha szobrász módra olyanná formálná a lányokat, amilyenné akarja.

– És amilyenné ők akarnak válni. Sosem erőltettem semmit. És így is mindig megvolt az összhang. A latex viselésére elég könnyen rá lehet venni a csajokat. Szexisek tőle. Melyik nő ne akarna szexis lenni? – tette fel az ismerős kérdést Daniel. Ez tök ugyanaz volt, mint amit Lemonrose mondott. Megan eltűnődött, nem Danel-e az a férfi, aki miatt Lemonrose is fetisiszta lett.

– Azt ugye tudja, hogy egy nő szinte bármit megtesz a szeretett férfiért, de kb csak azért hogy megtartsa? – kérdezte dacosan Megan. Valamiért szerette volna ha a férfi nem olyan átkozottul fölényes, ezért talán egy kicsit bele akart gázolni az egójába.

– Na szép! – horkantott a férfi – tudja, ha egy nő csak azért vesz fel mellettem latexet, hogy megtartson, de amúgy a háta közepére sem kívánja, akkor aligha tervezek vele hosszú kapcsolatot. Nem hiányzik, hogy az első veszekedés alkalmával a fejemhez vágja: „bezzeg én még ezt a szart is felvettem miattad!”

A férfi hátradőlt a székén és fürkészőn nézett Meganra. Kortyolt a kávéjából majd tűnődve megjegyezte.

– Szeretném azt hinni, hogy nem kizárólag a fetisisztákról van ilyen leereszkedő véleménnyel. Ezért inkább arra tippelek, általánosságban a párkapcsolattal nincs kibékülve. Vajon mi lehet az oka…

Megan először lefagyott, aztán felfortyant. Mindenesetre kezdte magát rosszul érezni. Erősen kellett uralkodnia magán, hogy ne ossza le a pasast, aki viszont maga volt a megtestesült nyugalom. Önelégülten kortyolgatta a kávéját, mint aki pontosan tudja, hogy betalált.

– Mi a helyzet a BDSM-el? Mostanában másról sem hallani. Könyvek, magazinok tömkelege foglalkozik a témával.

– Na igen. Elég nagy baj ez.

– Miért baj?

– Hogy ennyire nyilvános lett. Tucatáru. Hogy olyanok is találkoznak vele, akik nem saját indíttatásukból keresnek rá, olyan környezetben, ahol legalábbis nem megértéssel fordulnak az irányába. Olyanok írnak róla, akiknek az összes tapasztalatuk ezekre a regényekre korlátozódik. A BDSM egy nagyon mély szexuális, de nem kizárólag szexuális dolog. Ponyvát csinálni belőle vétek szerintem. Ráadásul ilyen leegyszerűsített, elferdített formákban, ejj… – csóválta a fejét Daniel.

– Hogy érti azt, hogy elferdített?

– Nézze azt nem állíthatom, hogy sok ilyen témájú könyvet olvastam. De azok alapán amiket hallok, ezek a történetek köszönő viszonyban sincsenek a BDSM-el. Viszont azt állítják magukról, hogy azok. Hazudnak, ferdítenek. Ez veszélyes.

– Veszélyes? Miért volna az? Az olvasás nem veszélyes. – bizonygatta Megan.

– Az olvasás valóban nem. De ha egy tapasztalatlan kislányt megihlet egy ilyen könyv, és elhatározza, hogy kipróbálja a BDSM szexet, az lehet veszélyes. Ki tudja kivel fogja csinálni, ki tudja, hogy az a valaki vigyáz-e majd rá. És ő sem tudja megítélni, hogy akinek átadja magát, abban megbízhat-e. – Megan erről a problémáról már máshol is hallott. Sokan emeltek szót a durvább erotikus regények ellen, mert akadt pár eset, ahol tapasztalatlan lányok olyanok kezébe kerültek, akik visszaéltek a helyzettel. De nem akarta erre kihegyezni a témát, így ennyiben hagyta. Épp a következő kérdésen törte a fejét, mikor Daniel váratlanul megszólalt.

– Ki kéne próbálnia!

– Tessék? – és akkor Megan fejében visszhangot vert Sylvia nevű barátnőjének a hangja. A semmiből szólalt meg és ugyanazt mondta amit Daniel: „Ki kéne próbálnod!”. Sylviával két éve egyetlen szót sem beszélt. Eltávolodtunk egymástól – szokta mondani kitérően. A valóság azonban Megan számára ennél jóval drámaibb volt. Egykori barátnője ugyanis egy nap azzal lepte meg őt, hogy bevallotta, új pasija perverz. Áradozva mesélt arról, milyen fantasztikus vele a szex, hogy mennyire más oldalát ismerte meg az együttlétnek. Aztán ledobta a bombát: „Ki kéne próbálnod. Nincs kedved csatlakozni hozzánk és hármasban csinálni?”

Megan most is megborzongott, ahogy eszébe jutott. Talán kicsit el is bambulhatott, mert Daniel hangja mintha a csendet törte volna meg.

– Köszönöm a lehetőséget. Örülnék, ha ezt elfogadná. – azzal átnyújtott egy hosszúkás lapot a lánynak. Egy meghívó volt.

Aznap este, amikor a riportot gépelte, Megan tűnődött. Amikor belekezdett ebbe sorozatba, meg volt győződve róla, hogy ezek az emberek mind flúgosak. De Lisa, Lemonrose és Daniel kiegyensúlyozottnak, boldognak tűnt.

Töprengve nézegette a meghívót, amit Daniel adott neki. A következő fétisbál két hét múlva hétvégén volt esedékes és ő tiszteletjegyet kapott a szervezőtől. A főnöke el fog élvezni a gyönyörűségtől a fürdőkádjában! A party természetesen dresskódos volt. Megan előtúrta a Lemonrose-tól kapott meggypiros, puffos ujjú blúzt és némi töprengés után írt egy pár soros e-mail a nőnek.

Lemonrose hamar válaszolt neki, örömét fejezte ki, hogy újra találkozhat Megannel, biztosította, hogy remekül fogja érezni magát a partyn, és máris csatolja a kért oldalakat, ahonnan megbízhatóan jó minőségű kiegészítőket tud rendelni a blúz mellé.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Related Posts

Begin typing your search term above and press enter to search. Press ESC to cancel.

Back To Top