Latexálom

Lawrence úgy döntött kirúg a hámból és hódolni fog egyik kedves időtöltésének. Vagyis marad latexben, éjszakára is, és amint teljesen besötétedik, kiül a teraszra egy üveg pezsgővel, elterül a párnás fotelben és nézi a csillagokat. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy ezt szinte minden este megtette. De érzékeny művészlelke igényli az efféle kifinomult semmittevések gyakoriságát. Különben is. Múlt éjjel keményen dolgozott, alkotott.  Fizikailag, és szellemileg kimerült mire elkészült a festménnyel.

Lawrence még egyszer fellépett a netre, ellenőrizte kapott-e választ a galéria vezetőjétől a kiállításával kapcsolatban, majd lecsukta a laptop fedelét, kinyújtóztatta hosszú termetét és elindult a pezsgőért. A vastag latexanyag recsegett, ropogott a testén, és Lawrence plusz mozdulatokat tett, hogy hallhassa még a hangot. A teraszon nézte végig ahogy eltűnik a fény, és ahogy az égen másfajta fények születnek. A pezsgő kellemesen elzsongította az agyát, a csillagok táncolni kezdtek és Lawrence tátott szájjal próbálta követni gondolatait, ahogy összefolynak a fantáziákkal és ahogy a valóság vibrál az éji csillogásban. Lassan lecsukódtak a szemei és már nem a lakótelepi éjszakát látta maga körül. Egy aranyszín latex ruhába bújt istennőt látott, ahogy kacéran lekacsint rá az égből, összefogja a haját és kontyba csavarja a feje búbján, majd int egy másik szépségnek, ki tökéletesen meztelenül elé térdel, kezét az istennő combjára helyezi és simogatni kezdi őt.

Az istennő tölcsért formál a kezéből és folyékony latexet csorgat a másik lány testére. Lawrence figyelte a megható jelenetet, az arany latex ruha mozdulatlan méltóságban feszült az istennőre, a lány testén pedig elevenen folyt a lila szín, a gumi, a latex, beborította a kezeit, elkente saját mellén és hasán és nyakán majd lefeküdt, széttárta lábait, és hívta Lawrence-t hogy menjen oda hozzá. Az istennő maga húzta őt közel a lányhoz, gyengéden lenyomta a földre és ő maga is lefeküdt, kezével tapicskolva a folyékony latexben. Vezette Lawrence kezét a lány vonagló testén, hat kéz simogatta őt egyre lilábbra és lassan a lány is gumivá változott, pihegve sóhajtozott, felváltva húzta a lába közé Lawrence és az istennő kezét. Lawrence pedig a hetedik mennyországban érezte magát. Szeme káprázott, érzékei lobogtak, vibráltak, tökéletesen és teljesen fel volt izgulva és boldog volt.

Folyékony és szilárd, aranyfényű és lila latex között feküdt, elmerült a lányban, saját magát is boldogan összekenve és közben szopogatta az arany istennő latex kesztyűbe bújtatott ujjait. Mindenütt a gumit érezte, a kezében, a szájában, a testében, a szívében, az egész világában. Lawrence kontrollját vesztve zuhant bele a tengernyi folyékony latexbe, levegő után kapott és felriadt.

Körülötte a magányos éj, a pezsgő és a csillagok. Egyedül volt. És szomorú lett.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Related Posts

Begin typing your search term above and press enter to search. Press ESC to cancel.

Back To Top